Vég part.

A szenvedő néz messze part felé;

Néz: hol derülne sülyedő világa?

Hol enyhül a seb, melyet sorsa vága?

Mi érező szivét kinnal telé.

Oh hányszor véli már, hogy föllelé!

De a reményfok, melyre bizva hága,

Homokhant, szétomol, s várt boldogsága

El-eltüntén kétség szakad belé.

S mit fenn a fénytetőn nem nyerhete,

Alant megadja egy kis part homálya,

S vég csendre száll a vész-környezte pálya.

A fülmilének esti zengzete

Gyöngén reszket le a mély szunnyadóra,

De ő nem ébred semmi földi szóra.