A SZABAD ERDÉLY

A török elűzetése után

Szabadon lihegsz, szeretett haza!

Szabadon lihegsz, megint! Karunk

Béklyóidat összetöré.

Itt vesztenek ők, itt hulltanak el;

Lobogó tüzeit seregökre

Az isteni bosszu lövellé.

Nem ejte le minket erő;

Bízakodás teve rabjaivá

Minket a pogánynak.

Esküdt, s mi jók, hivénk szavát;

S ő a hivőket, bizakodókat,

Cselébe voná, megbuktatá.

Hegyeink aranyát, ugarinknak

Gazdag termésit irígylé,

És amit táplál a mező.

Paripáink neki nyihogtak,

Gyapját neki nyírta meg a nyáj,

S amit nem vett el, ellopá.

Magyarra vivé ki a magyart,

S vicsorga dühében, hogy a két

Testvérhad érte egymást ölé.

Éh gyermekeinket maszlagon

Hízlalta pribégjeivé, hogy ők

Verdessék, ami még nem ing.

S mi nyögénk a vad dölyf kéjeit,

S viselénk, de mérges fájdalomban,

Az alázó súlyos igát.

Hunyadink nagy lelke nem hagyott el,

Hunyadink nagy lelkét nem hagyánk el,

S lepattogának láncaink.

Itt vesztenek ők, itt hulltanak el,

Lobogó tüzeit seregökre

Az isteni bosszu lövellé.

Szabadon lihegsz, szeretett hazánk!

Szeretett hazánk! szabadon lihegsz,

Hunyadink nagy lelke van veled.

1816