BOR MELLETT

Fogy az élet, s nemsokára

Szép korom majd elrepűl;

Érzem, messze nincs határa,

S majd komor telére dűl.

De borral sebes szárnyának

Lépvesszőket hányhatok,

Bort hamar, bort! Múlásának,

Ha iszom, kacaghatok.

Még most, hála istenimnek!

Kelyhem bátran forgatom

Még most, hála istenimnek!

Lollimat csókolhatom.

Még nincs aki elfogassa

Gyanúba vett levelem,

Nincs aki tudakozgassa,

Ki sziszeg titkon velem.

Lányka, jer, jer mártsd rózsádat

Kelyhem édes nedvibe.

Fonjad azt s mellpántlikádat

Hajam barna fürtibe!

Oltogasd szám szomjúságát,

S pajkoskodj addig velem,

Míg az élet boldogságát

Nyilt karod között lelem!

1788-1790