Meákon és négy levegőn át

Most négy levegőn érzem át ruhád

Mea, te abroncs életem fölött,

Te színes abroncs, mit vásott kölök

Egy őszi estén símogat puhán.

Most szemeim, e kóbor négerek

Kilép, a lelkem ablakán kering

És két kezemen úsznak kék erek,

Mea, te csont, te gáz, te kék hering.

Mea, te görbe cérna egy ruhán,

Két lomha ló lihegve átölel.

Mea, te régi kence egy vason,

Mea, te sors, te cső, mely nem dől el.

Mea, te görbe cérna egy ruhán,

Mea, te régi, fáradt rézkapocs,

Mea, te gépalkatrész, te bélyeg,

Mea, te Porzsolt, Mea, te Pakots.

Mea, te húszfilléres perzsa pénz,

Mea, te csészén rajtmaradt tea,

Mea, te tölgyfamívü vaskerék,

Mea, te Antal, Mea, Te Mea.

Mea, te Mia, Mia, te Mea,

Te Remea, te kontra és pagát. -

Így szólt a költő, az elátkozott.

S egy verssorára felköté magát.