Napos délelőtt a dunaparton

(Impresszionizmus)

Mily szép foltok a budai hegyek!

Egy asszony jön: a fején nagy kalap.

Két kislány és egy kutya játszanak,

Távolabb két kis kutya csak.

Az ég, mint egy fehér opál,

Egy kis asszony megszólal: Ó, Pál,

Egy tábornok agg lábán a vörös stráf

Ifjan, szépen a Világba nevet.

Egy angol-flastrom jön, mögötte

Ráragasztva egy ember lépeget.

Menjek talán a borbélyhoz, igen?

S szakállamról, e kék foltról, íziben

Leborotváltatnám magam most?

Ni, látok egy sárga villamost.

A Duna mily szép, kék szalag

S egy sötét nyílás az út, az alag

S mily friss, lila nyakkendője van annak az urnak, ott

Ki most a hídról a Dunába ugrott.

S mily szép az a kékhajú nő

Ki után, mint fekete folt futok.

Mily sárga, szép folt az a nő

S mily szép, kék folt a képemen az a folt

A pofontól, mit férjétől e percben kaptam volt.