SAKK-MATT

Kis kertilócán, vadszőlős ereszbe'

Kései langyos, nyári délután,

Sok tarka szálat öltésnek eresztve

Babrált egyszer egy haragos leány.

Nem egymagában volt, - ez a baj épen! -

Mellette is meg szembe, szörnyűképen

Figyelve, gyanakodva egy a másra,

Egy mókás öreg ember meg a társa

Fölöttébb komoly ifjú húzogat

Tarka ostáblán furcsa bábokat.

Fogy a futó, menekül a király,

Itt még a bástya rendületlen áll;

Szökdösve oldalt, jobbra-balra térnek

Az ördöngős fehér-fekete mének,

S bár egyre hull a sok vitézi báb,

Új nemzedék jön és tüzel tovább.

Harc, melybe' nincs szenvedély, csak ész,

Melyben, ha minden elhull, mi se vész.

Ám egy redő az ifjú homlokon

Jelenti: az eset komoly nagyon!

A lány csak ölt, csak tűz, - kifejti egyre...

Csodálkozó haraggal várva, lesve:

"Mikor lesz vége? Udvarolni sem mer?

Beh ócska játék, beh unalmas ember!"

Mult napra nap, telt lassan hétre hét,

S a kerti asztalon terítve szét

A harcmező; rajt' sárga-barna kocka

Következetes híven váltakozva

Most is a régi. Talán odabent

Van felbomolva a bölcs hadirend!?

A harcos bábú lézeng oktalan,

Meg visszatér, majd ész nélkül rohan.

A király egy csikót vesz üldözőbe,

Paraszt a tornyot ütné agyba-főbe,

S a királyné, rézsút tipegve fogytig,

Az ellenséges fővezérbe botlik.

...És kit okolni kell a sok bajér',

Két nyugtalan kéz néha összeér,

S két ifjú szempár, amikor lehet,

Találkozik a csatatér felett...

Nagyapó nézi hosszan, meglepetten:

"Olyan komoly, derék fiúnak hittem,

S bomlik immár ez is oktondi lázban!...

Nincs tartalom a mai ifjúságban!"

1906