JÓSLATOK

Ős Kaldeának három szent öregje

Ama kicsiny jászol körül megáll.

És szól az első kegyes ámulattal:

"Hozsánna néked, újszülött király!

A régi jósigék betelve nálad,

És mérhetetlen a te dicsőséged!

Fénylő arannyal, Izráelnek fénye,

Szegény, agg szolgád hadd szolgáljon néked!"

S a halvány asszony halkan kérdezi:

Honnan való vagy, nyájas idegen?

"A szavad ékes, föl nem érem ésszel,

De, - nem tudom, - úgy elszorul szívem!"

És szól az ifjabb: "Hadd köszöntlek én is,

Próféták lelke, igéret fia!

Te vagy szava a pusztán kiáltónak,

És Téged hallván, megtér Sodoma.

A te neved elterjed Alajonban,

Mint illatozó nárduskenetek,

Szűzek követnek liliomos mezőkre

Téged. Ah, e tömjén illik neked!"

Felel az asszony: "Ifjú bölcs, bizonnyal

Jól ismered te mind, mi írva van,

De - kis szegényem itt e durva gyolcsban -

Tán álmodom. Nem értelek, uram!"

A harmadiknak olyan bús az arca

S oly hosszan nézi Mária fiát,

És szól: "Asszony! Míg az idő betelnék,

A te szived is hét tőr járja át.

Akit te szültél, gyötrelemre szülted,

Mert szólni fog, és nem lesz, aki értse;

Szeretni fog és száz ocsmány szitokkal

Epét meg myrrhát nyujtanak feléje."

Az asszony felriad. Reszketve, sírva

Keblére vonja szunnyadó fiát,

És könyörög: "Óh, szörnyű a beszéded!

Én értelek! Uram, ne mondd tovább!"

1906