ESTE

Sürgette a férfi: "Ugy-e jösz te velem?

A nagy csodaváros kapuja kitárva,

Ketten suhanunk át utcán, tereken...

Majd ránkborul, tudod, az este bűbája,

Majd hull az eső, halk, üde, tavaszi, lágy,

És ingerel, szédít, pihenni se hágy,

Száz törtszínű fény libeg a vizes úton,

Suttogva, zsibongva jő nagy sokaság,

Az illatos ködben ezer kusza vágy,

Az alkotás üdve is megszáll, óh, tudom,

Csak te velem jöjj!"

Felelt az asszony: "Én megyek, igen!

Szükséged van rám, és szeretlek, érted?

Egy kis szobánk lesz az emeleten...

Majd gyorsfőzőn csinálom az ebédet.

Aztán meséket mondok halkan, lágyan,

Ha kályhatűz lobog az esthomályban.

Égő fejedre úgy símul kezem;

Az én ujjamba' gyógyító bűbáj van,

Halk zsibbadás beszédem dallamában...

Te majd a terveidről fogsz nekem

Suttogni csendesen."

1906