TÖRTÉNET

Szegény Rákhel Anna elmaradt magára,

Ő volt Kisteleken a legárvább árva.

Se apja, se anyja,

Csak egy öreganyja,

Azt is a bíróság egyre licitálta.

Ki tehetett róla?! Senki fel ne rójja!

Csak Feledi Pista volt a marasztója,

Amikor elindult messze a világba,

Tengeren is túlra, nagy Amerikába.

Első esztendőbe' jönnek a levelek,

A szomszédságnak is van benne üzenet.

Egy kis pénz is tőle,

A rendes időbe'

Az adósság lassan kikerült belőle.

Szegény öreg asszonyt egész falu járja:

"Adjon Isten, néném! Mit izen a lánya?

Hazajön-e már most? Lakodalom lesz-e?"

Csak Feledi Pista sohasem kérdezte.

Másik esztendőbe' megritkult a posta.

Pénz nem igen jött már, - csak levelét hozta,

Szépszavú írását,

Meg a képe-mását,

Rajt' legyező, gyűrű, hosszú, úri szoknya.

Az egész szomszédság megnézi, csudálja,

Öreg Rákhelnénak könnye perdül rája.

A tükör mellé hogy sírva odatette,

Annak is Feledi Pista hírét vette.

Fordul az esztendő, térül az új rája,

Egyszer csak elmarad levele, postája.

Sugdosódni kezdtek:

"Tán már nyomavesztett

Szegény Rákhelnénak cifra unokája?!"

Telik, meg is fordul újra egy-két hónap,

Nagypecsétes írást küldtek a bírónak.

Idegen nép nyelvén, idegen pap írta,

Rákhel Anna sorsa abba volt megírva.

"Világ csavargója, lelketlen úrféle

Az volt veszedelme. Összeakadt véle.

Valamíg tehette

Gyönge szegény teste

Összeroskadásig úgy dolgozott érte.

Mikor pedig meghalt, senkisem siratta,

Verje meg az Isten, ki idejuttatta!"

Rákhel Anna sorsát egész falu szólja,

Feledi Pista is mogorvább azóta.

1905