Csokonai szobránál

A csillagtalan magyar téli éjben

Megálltam szobrod előtt ősi, szent

Elődöm és a csöndben és setétben

Érced szava nekem vigaszt izent.

Íme, te állasz rendületlen épen

A halandók és mulandók felett,

Maradandóság komoly köntösében

Túléled a földi ítéletet.

Megcsonkul ország és te oly egészen

Dalolsz a múltból a jövőbe még

S szavad ekhózza bízó büszkeséggel

Az ébredő s elhúnyó nemzedék.

És minden Lilla megszépül dalodban,

Minden borocska tüzesebb leszen,

Ha rád gondol utódod s összedobban

Minden magyar szív édes verseden.

A csillagtalan magyar téli éjben

Eljöttem én is, ballagó diák

S újult erővel és újult reménnyel

Zengettek bennem ős melódiák.

Míg álltál boldog magasan fölöttem

S deres subában ködlött a jelen,

Belémeredtél az örök jövőbe:

Csokonai, magyarság, Debrecen!