Szonettek Finikének

I.

Már jön az ősz. Magányosan az erdőn

Elnézem követét, a levelet,

Amely egymásra hull szelíd merengőn

És várja, míg a tél is közeleg.

Már jön az ősz. Lelkemnek ősze itt van,

Reménye, vágya: vándor madarak,

Más tájra szálltak, hol csak álmainkban

Virul tavasz a boldog hant alatt.

Majd jön a tél. Hadd jőjjön! Én szeliden

És szomorún lehajtom fejemet

Örök párnámra, mint a levelek.

Éltem, daloltam és szerettem itt fenn

S két meleg karnak ölelése még

Ott lenn a mélyben is örökre véd!

II.

Minden mulandó. Legszebb perceinket

Halál vigyázza. Minden hervatag.

A rózsa és a szerelmes tekintet

Egy sírba hullnak és elomlanak.

Minden mulandó. Ó de ez a legszebb,

Hogy tűnt perc méze boldogít tovább

S bár letaroltan állanak a kertek,

Megőrizzük múlt május mámorát.

Amit te adtál, bár elszállt az óra,

Én elviszem a síri nyugovóra

S az örök éjben is hevítni fog.

Az angyalok közt nem lehet titok

S idők végéig áldott lesz neved.

Mivel szerettél és szerettelek!