Arany Jánoshoz

Falusi csöndben, termékeny magányban

Megint utódod lettem, nagy előd,

A nyugalomban gazdag aratás van

És én megállok csűreid előtt:

Te vagy a költő most nekem, ki messze

Viharban jártam, hol jég s vér esett.

És elpártolt a hűtelen szerencse,

Hogy káromolnom kelle az eget.

Ma visszatértem álmok falujába,

Hol ákác bólog és szunnyad a zaj

És elcsitul a balga macskajaj.

Magyar vagyok. Szegény költője árva

Derék fajtámnak s ez ma több nekem,

Mint világhír és világszerelem.