A rab titán

A sziklán fekszik gúzsbakötve, némán,

Mert az egekből tüzeket lopott,

A máját tépi kondor keselyűhad,

Sötét, mint sorsa és gyors, mint a végzet.

Magányossága zordon vánkosán

Ő egy dicső holnapról álmodik

És néma, mint az éj és mint a sír,

Melyből hajnal lesz és föltámadás.

Nem érzi már az évülő sebet,

Nem látja már az örvényt és a felhőt,

De éjjel, nappal, fényben és borúban

Hallgatja édes, bánatos gyönyörrel,

Amint a tenger végtelen mezőin

A szürke és ezüst habok taréján

Ős Okeános ifjú lányai

Szélcsöndben és viharban őt zokogják

És arany, ezüst és érc hangjukon mind,

Mind énekelnek, róla énekelnek.