Új vallomás

Minden szerelmet, amely bennem égett,

Mint égi tűz és kárhozati láng,

Melytől kigyúltak bennem messze fények

S ragyogtak földi fároszok gyanánt,

Minden szerelmet most rád pazarolva

Szeretlek nép, munkás és szenvedő,

Te vagy reményem óriási tornya,

Mely mélységekből az egekbe nő.

Te vagy egyetlen és végső szerelmem,

Minden nyaramnál forróbb hevületben

Ölel dalom és csókol énekem,

Anyám te vagy s te vagy a gyermekem!

Minden gyűlölség, amely bennem égett,

Mint ifjú vadság és mint férfi gőg,

Mely boldogított, mint a drága mérgek

A mámoros ivót, halált hivőt,

Minden gyűlölség szálljon most felétek,

Kik a szabad jövendőt félitek,

Kik renyhe jólét párnáin henyéltek

S tagadjátok az egyetlen hitet:

Hogy szent az élet és hogy szent az ember,

Ki jövőt épít, mint korállt a tenger,

Ki a sötét odúkból fényre vágyva,

Majd győzni fog a földön nemsokára!