Prológus [2]

a Munkás Esperanto estéjére

Testvéreim, egy jobb jövő hitében,

Amelynek bíbor hajnala hasad,

Köszöntelek magyar tél bús ködében,

Mint e jövőért küzdő társakat.

Gyász, üldözés, balsors és meg nem értés

Hiába zúdul ránk, az Eszme él,

Nem tántorít sem önkény, sem kisértés,

Szívünk erősen és bizton remél.

Az Ember a mi egyetlen reményünk,

Az Ember, aki a sorssal dacol,

Ki szent, örök jogát kivívja végül

És föltámad zár, börtön, sír alól.

Az Emberért megyünk mi küzdelembe,

A fegyverünk: tudás és szeretet;

Akarjuk és kiküzdjük, hogy derengjen

A boldog béke már a föld felett.

Hazugság és gonoszság el ne tépje

A Szent-szövetség drága levelét,

Mit Ember köt Emberrel, frigyre lépve,

Hogy bilincs hulljon s tűnjön a Setét!

Testvéreim, az eltiport magyarság

És elárult Emberség vár ma ránk,

Legyen a föld mindenkinek mennyország

S népek hazáján boldog föld hazánk!