Prológ

Oh gyermekek, egy költő szól ma nektek,

Ki fáradt, csüggedt, mint e bús jelen.

De csillagot lát a ti szemetekben,

Mely bíztatón ragyog mély éjfelen.

Mi jót akartunk, szépet és merészet,

De jött a vész, a gyász, a gyötrelem

És a halál zsoldjában élt az élet

És fáj az öröm és a szerelem.

Oh gyermekek, oly szép, oly jó az élet

S mi sírva tárjuk karjaink felétek.

Még áll a harc, még áll a vad, kegyetlen,

Bús küzdelem, de lelkünk már szelíd.

És érezzük, hogy minden győzelemben

Siratni kell hű szívek ezreit,

Kik a halálba énekelve mentek

Fiatalon s több nap nem kél nekik.

És legszebb győzelem a drága béke,

A gondolat és érzés tiszta éke.

Oh gyermekek, dal és virág az élet,

Szépség és jóság, csak akarni kell.

Ti víg jövendő népei, felétek

Egy bús költő áldása úgy ivell,

Mint szivárvány a fergeteges égre.

És zengem villámok zenéjével:

Szeressétek a szépet és a jót, ti,

Jövő harcoknak békés harcolói.