Emlékeim

Emlékeim oly messziről üzennek,

Mint a halál és mint a végtelenség.

Melegszem síri lángjánál tüzeknek,

Mikkel felém csillognak régi estvék.

És látom tiszta mosolyát szüzeknek,

Kiknek halottas ágyát most vetették,

Szememben elhunyt csillagok tüzelnek

S magam vagyok magamnak boldog emlék.

És érzem bár, hogy nemsokára elmék

És vége lesz e síri ünnepeknek,

Lelkemben nyári hárfák ünnepelnek.

S úgy nézem én a téli naplementét,

Mint víg majális végét néma gyermek,

Ki legelőször súgja, hogy szeretlek.