Végtelenség verse

Kis életemmel szemben, kék szemével

Nyugodtan néz a mély, nagy végtelenség,

Ragyog, ragyog és mosolyogva néz le

Elcsukló sírást, elfutó szerencsét.

Én itt ülök és írok a magányban,

A gyertya fogy, az örök fény közelget,

Mint siralomház árnyán ül az árva,

Szegény rab s örvény párkányán a gyermek,

Ó végtelenség, szép, mély végtelenség,

Szemedbe néznék s lehunyok szemem.

S alélva, mint álmában gügyögő fény,

Neved szólítom bús szerelmesen.