Himnusz a holdhoz

Halvány, rejtelmes asszony az egen,

Te delejes nézésű idegen,

Téged dalol ma fájó idegem.

Astarte, ezüst íj az ég ivén,

Felhők fátylán át csillogó szirén,

Nem ér föl hozzád szomorú igém!

Te bujdosál Genezáret felett

És nézed a szentjános-tüzeket,

Miket a fáradt föld csóvál neked.

Szerelmek és halálok éjjelén,

Te egykedvűn ragyogsz az ég mezén,

Hiába sír hozzád harmat, remény.

Te csak ballagsz az azúr réteken,

Hűvösen égsz a tört tekinteten

S csillogsz a sírokon és vérteken.

Feléd sikolt az ujjongó gyerek,

Feléd dagadnak zengő tengerek,

Ezüst boglár fekete gyász felett.