Rontás

Mióta ő nincs, nincs már nő nekem,

Pedig be szépek vagytok, büszke szépek,

Mint hattyú, kócsag, úgy lebegtek el,

Ti gyönyörű és múló jelenések.

De tőlem fél mind, tőlem messze jár,

Mert szemeimből távolok üzennek

És öreg bánatok boronganak,

Mint oltárkép mélyén a régi szentek.

Mi lehet a tekintetemben, ó mi?

És mért nem tudok más asszonyt szeretni?

Úgy akarok feledni, élni még

S ő minden és a minden semmi, semmi!