Kései ragyogás

Néha áttetsző és fényes selyembe

Borítva minden, minden, ami fáj

S az élet mintha boldog ünnep lenne,

Ragyogó, mint víg giorgionei táj.

Az asszonyaim emléke lebegve

Mint arkangyal száll, száll a táj felett

S a tűnt élet reménytelen szerelme

Mint delelő Nap, fényes és meleg.

Ilyenkor himnuszt írnék énekelve

Az Örömhöz, de percem tovaszáll

S a giorgionei táj mélyén ügetve

Kibukkan már a páncélos Halál.