Alvás előtt

Esténkint - régi keresztény szokás volt -

Számot vetek a lelkiismerettel:

Mit tettél ember, mit vétettél ember?

És mit nem tettél ember, most felelj?

Csordultig mindig a szív, e nagy kehely.

Mit tettél ember? Fölkeltél vidáman

És álmosan, mert minden áldott reggel

A régi vágy von: kelni napkelettel.

Azután mentél, mert az élet: menni,

Egy célhoz menni, célnál sohse lenni.

És mit vétettél ember? Ember voltál

S embernek lenni: siralmas való már

És dicsőséges. Mint a csillag csillag

S a rög csak rög, az ember is csak ember.

Aludj hát szépen s kelj fel napkelettel,

Amíg az élet mégis tűrhető,

Míg ébredésre kedv van és erő.

S ha csókokat nem is csókolhat ajkad,

De új igét még mondhat és ha lankadt

Szegény karod az ölelésre, lelked

Ölelni tud jövőt, világot, embert.