Öreg költőnek

Mint sudár fa, mely a tarka réten

Majd eleped az egyedülségben,

Egyre vár, vár valami más fára,

Te is olyan bús vagy, olyan árva.

Új világnak új nótája támadt,

Más manapság a gyönyör, a bánat,

Valamikor a haza volt minden,

De manapság osztoznak a kincsen,

Önös érdek egymást taszigálja,

Megtépve az élet bokrétája.

Ó de azért ne tedd le a lantot,

Megcsendül még azon egy-két akkord,

Énekelj csak egyszerűn, merengőn,

Mint a madár éjszaka az erdőn.

Lesz idő még, mikor újra éled,

Ami rég volt, ami semmivé lett.

Tavasz csókja átszáll a világon,

Rügy patakzik a letarlott ágon,

Régi nótád lángragyújtja bennünk

Azt az érzést, amit elfeledtünk!