Gemmák és hermák

Néha ódon gemmák és aranymívű hermák

Dekadens cézárának érzem magam s fejem

A borostyánt kívánja, mely drága ünnepen

Mámort csitít, míg zöldje álmatagon pereg ránk.

Ódon gemmákon én magamra rátalálok.

A fáradt, nagy szemek, a keskeny szájak éle

Vágyak nélkül merednek a hádeszi sötétre.

Ó régi rokonok, ó utolsó cézárok!

Ki voltam én? Talán a legutolsó voltam,

Ki Numa birtokán pár évig haldokoltam,

Virgilius versét olvasva holdas éjen

S Plátó utópiáján gondolkoztam borongva

Lonckoronás hegyek hűs, harmatos tövében

S reménytelen szemekkel néztem szűz csillagokra.