Az áloévirág

A kert ölén sötétlik, mint a bánat

Az áloé, a száz évben nyitó.

Rejtelmesen csobog a kerti tó,

Tükrén az első csillag fénye bágyad.

Sötét, magas apáca árnya lebben,

Az angelusztól megcsendül a táj,

A jázminoknak dús illata fáj,

Porladó álmok nyílnak ki a kertben.

S a bús klarissza, ráboruló éjben

Elmélázgat az áloélevélen,

Melynek virágát látta még a gyermek.

S mely egykor - ó de néki soha, soha! -

Szirmát is bontja, illatát is ontja

Jövendő ifjúságnak, szerelemnek.