Sursum corda!

A hegyre tartok. Sápadt glóriában

Ködökkel küzdve, már kihúny a Nap,

Egyre gyorsabban suhannak az árnyak,

Az ösvény egyre magasabb.

S míg én előre tartok lankadatlan,

Csittulni kezd a távolok zaja,

Csak halk zsibongás zsong föl a magasba

És fönn az is - harmónia!

És idefönn az élet nem is élet,

Csak végtelen sejtésű nyugalom,

A csillagok némán álmodva égnek,

Sötéten szunnyad a falomb.

S belémerülve a fénybe, a ködbe,

Örök Pán muzsikáját figyelem,

Kihuny szívemben minden gyönge, törpe,

És föllobog a Végtelen!