FÜRDIK A HOLDVILÁG AZ ÉG TENGERÉBEN...

Fürdik a holdvilág az ég tengerében,

Méláz a haramja erdő közepében:

Sűrű a füvön az éj harmatozása,

De sűrűbb két szeme könnyének hullása.

Baltája nyelére támaszkodva mondja:

„Mért vetettem fejem tilalmas dolgokra!

Édesanyám, mindig javamat akartad;

Édesanyám, mért nem fogadtam szavadat?

Elhagytam házadat, földönfutó lettem,

Rablók, fosztogatók közé keveredtem;

Most is köztük élek magam szégyenére,

Ártatlan útasok nagy veszedelmére.

Elmennék én haza, itt hagynám ezeket,

Örömest itt hagynám, de most már nem lehet:

Édesanyám meghalt... kis házunk azóta

Régen összeroskadt... s áll az akasztófa.”

Pest, 1844. április