JAVULÁSI SZÁNDÉK

Mikor térsz már az eszedre, te Sándor?

Tivornya éjjeled és napod;

Az istenért! hisz az ördög elvisz,

Ha még soká így folytatod.

Szeretetreméltó barátom,

Nézd meg csak a tűkörben magadat;

Hát ember az, akit ott látsz? mennykő!

Tükröd kisértetet mutat.

Fiú, légy hát okosabb valahára,

Szedd rendbe rendtelen életedet;

Hidd el, kedves pajtásom, az ember

Korhelység nélkül is ellehet.

Naponként egy messzely borocska,

Én úgy hiszem, ennyi untig elég.

S mi a szerelmet illeti: jobb lesz

Talán szeretők helyett feleség.

De mit beszélek? mit beszéltem!

Messzely borocska és feleség?

Én és feleség, én és messzely bor?

No hisz csupán az kellene még!

O nem, nem! engem a rendes élet

Időnek előtte megölne, tudom;

Költő vagyok, költőileg kell

Végigrohannom az életuton!

Pest, 1844. március-április