SZOMJAS EMBER TŰNŐDÉSE

Ejnye, mi az istennyila!

Üres már a ládafia?

Üres ám -

Jaj pedig be ihatnám!

Száraz kút a gégém csapja,

Süti a szomjuság napja;

Még meggyul,

Ha rá boreső nem hull.

Hm, biz a nem tréfa volna,

A felhőből hogyha folyna

Boreső -

Volna! itt a bökkenő.

Volt a szőlőben határom,

De eladtam tavaly nyáron,

S az ára

Garatomon lejára.

A kocsmából meg már régen

Kikopott az emberségem;

„Addsza - ne!”

Ilyen szépen főznek le.

...Valami jutott eszembe!

Zálogúl majd azt teszem be.

Előre,

Hitvesem fejkötője!

Jaj de hisz már sírba zártam

Szerelmetes hitestársam,

S ott véle

Nyúgoszik fejkötője.

Oh miért is emlékezem

Halálodra, én kedvesem?

Könny gördül

Azonnal két szemembül.

Hátha könnyeimnek árja,

Uram bocsá’! borrá válna:

Akkor még -

Hej, akkor többet sírnék!

Debrecen, 1844. január-február