VÍZ ÉS BOR

Le a tenger fenekére

Merül a halász,

Lent a tenger fenekében

Gyöngyöket halász.

Nekem a boros pohárnak

Öble tengerem,

S gyöngy ha van tán dalaimban,

Az csak ott terem.

Bűnnek éje ült a földön.

Jött a vízözön.

A víz által a bűn éje

Elseperve lön.

Búnak éje ül szivemben;

A bú éjjelét

- Bennem a víz tehetetlen! -

Csak bor mossa szét.

Nyári hévben a virágszál

Sanyarogva nő;

A virágot új életre

Kelti langy eső.

Csüggedésben, tikkadásban

Langy esőm a bor;

Permetegje enyhe csöpjén

Vérem ujra forr.

Tettetés-e, vagy belösztön,

Vagy akármi más?

Csakhogy a halottra könyet

Ejteni szokás;

Engemet víz ott se érjen,

S már ha sírni kell,

Sírja hát hideg poromra

Könyét borkehely.

Kecskemét, 1843. március