DÍNOMDÁNOM

Hegedűszó, furulyaszó, cimbalom...

Van-e még, kit a búbánat terhe nyom?

Akinél van, igazítsa el a bút,

Nehogy neki mutassuk meg, hol az út.

A búbánat gonosz vendég, rosz madár,

A kebelbe életet, vért lopni jár.

A búbánat szívet rágó ürgefi:

Borral lehet, borral kell kiönteni.

A bor éleszt, a bor éget, mint a csók -

Csókot, lyányka, hosszut, édest, lángolót!

Csókod lángja, mint a napfény, mennyei,

Mely az élőfán a lombot neveli.

Lombon fakad, lombon fejlik a virág,

Lomb ne’kül, virág ne’kül mit ér az ág?

Hogyha pusztán s szárazon a törzsök áll,

Hamar éri a sodró vész, a halál...

Hah halál, te nagy kérdésjel, melyre még,

Nem felele sem idő, sem bölcseség,

Mivel áldasz, mivel versz a sír után?

Van-e ott is élet és bor és leány?

Mit törődöm, mit tünődöm még sokat!

Élek most, és ölelem, mi élvet ad;

S mi ad élvet, hogyha nem bor és leány?

Éljen a lyány, éljen a bor... húzd, cigány!

Kecskemét, 1843. január