HALÁLVÁGY

Sírt nekem, sírt és koporsót,

Mélyen fekvőt föld alatt!

Hol nem élnek érzemények,

Hol nincs többé gondolat.

Oh fej, oh kebel, te kettős

Átok életem felett!

Mért kinozni lángcsapásu

Ostorokkal engemet?

Mért a vágy e lázas agyban,

Szállni csillagok fölé?

Hogyha őt a sors haragja

Földön csúszni rendelé.

Vagy ha száll e vágyak szárnya,

Mért nincs rajta égi toll?

Mely vigyen, hol a magasban

Halhatatlanság honol;

És ha puszta nékem üdvben

E világ, mért a kebel,

Megteremtve, hogy lakóul

Örömet fogadjon el?

Vagy ha van szív, mely a kéjben

Föllobogva érzene,

Mért reám e jégtekintet?

Boldogságnak istene!

Sírt nekem, sírt és koporsót,

Mélyen fekvőt föld alatt,

Hol nem élnek érzemények,

Hol nincs többé gondolat...

Kecskemét,1843. február