HORTOBÁGYI KOCSMÁROSNÉ...

Hortobágyi kocsmárosné, angyalom!

Tegyen ide egy üveg bort, hadd iszom;

Debrecentől Nagy-Hortobágy messze van,

Debrecentől Hortobágyig szomjaztam.

Szilaj nótát fütyörésznek a szelek,

Lelkem, testem majd megveszi a hideg:

Tekintsen rám, kocsmárosné violám!

Fölmelegszem kökényszeme sugarán.

Kocsmárosné, hej hol termett a bora?

Savanyú, mint az éretlen vadalma.

Csókolja meg az ajkamat szaporán,

Édes a csók, megédesűl tőle szám.

Szép menyecske... savanyú bor... édes csók...

Az én lábam idestova tántorog;

Öleljen meg, kocsmárosné édesem!

Ne várja, míg itt hosszában elesem.

Ej galambom, milyen puha a keble!

Hadd nyugodjam csak egy kicsit fölötte;

Úgyis kemény ágyam lesz az éjszaka,

Messze lakom, nem érek még ma haza.

Hortobágy, 1842. október