ÁLOM

Kór valék, fájdalmaimnak

Szenvedém nagy kínjait;

Jött az éj szelíden végre,

S könyörűlve békeségre

Álmaim karába vitt.

És láttam ott

A szőke lányt,

Nem hidegen

Már szűm iránt;

Hozzám voná

A szerelem,

S eget lele

E kebelen,

S én piruló

Lángajakán,

Mézcsókjait

Lecsókolám.

És újra csók,

S megannyi csók,

S oly édesek!

S oly lángolók!!

Ily álmakat adjatok, isteneim,

És marhat a fájdalom, a fene kín;

Én tűrni fogok, - valahára talán

Majd égi való jön az álmak után.

?, 1840.