ZIVATAR

Mit nekem hab? mit nekem vész?

Én nem félem haragát;

Kebelemnek pusztaságán

Száz sirokko rohan át.

Rajta, gyorsan evezőhöz,

Talpra reszkető legény,

Bár toronnyá nő a hullám,

A túlpartra szállok én.

Köd borong ott, sűrű ködnek

Kétségbarna éjjele,

Lány, temetve mindörökre

Légyen emléked bele;

Mely ez égő szerelemmel

Enyelegve játszhatál,

Mely hüséget esküvél, és

Ah mely mégis megcsalál.

Rajta, bajtárs, csüggedetlen!

Nincsen messze már a part;

Bár izzadva, férfiszívvel

Mi kiálljuk a vihart.

Im, mi kép leng a ködéjben?

Bájoló, mint a tavasz,

Szőke fürttel - kék szemekkel -

Hűtelen lány! képed az.

Haj, nélkűle nincsen élet!

Vissza, izzadó legény,

Bár Mátrává nő a hullám,

Vissza - hozzá - szállok én!

Dunavecse, 1841. május 8.