ELVÁLÁS [1]

Itt a bucsúperc: válok. - Nem szabad!

Leomlok, a világ kereng velem!

E szenvedés, e szörnyü kín alatt

Hogy nem repedsz meg, égő kebelem?

Nem, én nem hordom többé terhemet,

Habár egy élet rajta függene,

Válj lángszavakká, titkos érezet,

Te szívem pokla, szívem édene.

S ha szólanék is, mit remélhetek?

A sors irántam oly vad, oly kemény;

Oh kárhozat, oh gyilkos képzetek!

Nem gyúl érettem viszonérzemény.

Én távozom, s örökre távozom

Gyötrő titkommal tőled, oh leány!

Vezessen a sors boldog útakon,

Öröm-tavasznak tündér-korszakán.

Legyen pályád mosolygó rózsakert,

És minden óra benne rózsaszál,

S ne tudd, ne tudd, leányka, e levert

Sziv-éjjelen, hogy csillagom valál!

Ostfiasszonyfa, 1839. szeptember