Álmok alkonyatja

Mikor a nyári dél sárgálva tűz le,

befüggönyözöm az ablakomat,

s belémerengek a bús lámpatűzbe.

Narancsszín est lesz, álom-alkonyat.

Ijedten kotródik a durva élet,

s csend, végtelenség, bús öröm fogad.

Egy éj-szemű leány szemembe réved,

a teste árnyék, s én is árny vagyok,

s szeretjük egymást, száműzött szegények.

Száll az idő. Percek, órák, napok?

Ki tudja? Láz csap által árva főmön.

Csak álmodom magamba rogyva ott.

Én nem tudom, élek vagy képzelődöm?

1905