Mózes imája

Hatalmas úr, sziklás erősség,

te láthatatlan nagy titok.

Intesz, s a földi munka hősét

dörgő szavaddal elhivod.

Te fenn a csillagoknak ormán

trónolsz ragyogva, komolyan.

Mi itt törődünk lenn mogorván,

s tűn életünk, mint a folyam.

Te tündökölsz a másvilágon

magánosan, győzhetlenül.

A mi sorsunk csak röpke álom,

mely az idővel elrepül.

Ránk csapsz dúló, sötét haraggal,

s mi hervadunk, miként a fű,

mit a kaszás vígan levagdal,

te végtelen vagy s tiszta, hű.

Kevés időig sírva élünk,

s aztán a sírra rábukunk.

Légy szörnyű harcainkba vélünk,

s taníts meghalni, ó urunk!

1905