Szerenád

A kormos égből lágy fehérség

szitálja le üres porát.

Didergve járok ablakodnál

a hófehér nagy úton át.

S amint megyek itt éji órán,

lépésem mégsem hallható,

mert zsongva, súgva, és zenélve

halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem, zordon árnyat

egy hófehér, szelíd világ:

angyalpárnáknak tollpihéje,

zengő, szelíd melódiák,

habpárna selymén szunnyadó arc,

mit angyalok fényszárnya ó,

minek szelíded altatóul,

halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,

mind járjatok lábujjhegyen!

Pihék, zenéljetek ti néki,

hogy álma rózsásabb legyen.

Egy hófehér hálószobává

változz át csendes utca, ó!

Fehér rózsákként hullj az éjben

reá, te szálló, tiszta hó!

1905