Lamentoso

Od’adtam néked mind a könnyem.

(És most fakó-vak a szemem.)

Mint két kiszáradott, üres kút

tátong az éjbe könnytelen.

Od’adtam néked ölelésem.

(És most lehervadt a karom.)

Az én tüzemnél melegedsz te,

s magam rongyokkal takarom.

Od’adtam néked mind a csókom.

(S most csóktalan, fehér a szám.)

Emlékeim halotti fátylát

harapom őrült éjszakán.

Od’adtam néked mind a lelkem.

(Van-e, van-e ily elhagyott?)

Most itt ülök a lábaidnál,

s már úgy érzem, nem is vagyok.

1909