Szeptember elején

A hoszú, néma, mozdulatlan ősz

aranyköpenybe fekszik nyári, dús

játékai közt, megvert Dárius,

és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,

s nem várja, hogy a kedvét töltse még,

a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,

fülébe súg, elég volt már, elég,

s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,

hogy ez az élet, a kezdet s a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,

el kell veszítenem. A bölcseség

nehéz aranymezébe öltözöm,

s minden szavam mosolygás és közöny.