Ásítok és csak bámulom

Ásítok és csak bámulom,

a szájam, mely mint a gödör,

mély és sötét, és érezem,

hogy most a semmiség gyötör.

Én várom itten a halált,

s unatkozom, hogy mégse jő,

mint mikor késik a vonat

és csöpörög a híg eső.

Ó unalom, mely céltalan

bölcsőm, koporsóm közt ivel.

Az élet az nagyon rövid

de, jaj, oly lassan múlik el.