Magyar költők sikolya Európa költőihez 1919-ben

Oly mélyre estünk, hogy nem hullhatunk már,

nincs is magas és nincs számunkra mély.

Anyánk nyelvén sikoltunk a világhoz,

mi lesz szivünkkel és mi lesz szavunkkal,

ha jő az éj?

Ti messze költők, akik távol innen

emelkedtek az Isten szívihez,

mi földön ülünk már s szavak hamúját

kapargatjuk, és fölzokogva kérdjük,

mi lesz, mi lesz?

A versünk is már csak segélysikoltás,

mely ki se hat a tűzön-poklon át,

mint gyönge csecsemőé, kit megölnek,

és mint a szűzé, akit meggyaláznak

a katonák.

(Megj. 1919. márc. 16.)