Séta a városon kívül, vidéken

Egy-két lépés, elfogy az aszfalt,

és a mező

terít a földre gazdag asztalt.

Itt csönd van. E diófa bólong,

s halkan regél

az avar és a sárguló lomb.

Azt mondja, mély, mély, mély a bánat,

örök-igaz,

mint a hegyek és mint az árnyak.

A rózsa váltja koszorúját, -

de egy marad:

az élet és a szomorúság.

Én már kacagtam s győzve-győztem,

most leülök

a sárga fejedelmi őszben.

Sok nyár és sok lány nevetett rám.

Lassan kihull

kezemből égő cigarettám.

Üres kezekkel mit akarjak?

Csak sírni jó.

Fejem fölött köd, csúnya varjak.

A szívem semmire se vágyik,

és ríkatom

az őszi bánat furulyáit.