Arany-alapra arannyal

Arany-alapra festeném arannyal,

és olyan lenne, mint egy cukros angyal,

aranyruhájú és aranyszemű.

És búsan búgna édes-lanyha teste,

mint egy nemes és ódon hegedű.

Lefesteném őt korareggel, este,

az ágyba, hogy fehéren gömbölyül,

kék árnyait a szemei körül,

s a kandalló mellett, mint puha macskát

huncut mosollyal, lustán, álmodón,

a vánkosok között két gyönge mellét,

két illatos és langyos vánkosom.

És olyan lenne fáradt ajaka,

mint szirupédes, barna malaga,

és karja, mint egy kóbor villanás,

és dereka, mint egy meleg kalács,

és hangja álmos, bágyadt rezdülettel,

mint enyhe fürdő és mint a meleg tej.

S lefesteném szeptemberi tüzét is,

lobogó testtel festeném le őt,

hogy aranyok között iszik aranysört

hó-abroszon vasárnap délelőtt.

Fanyar vonalja a bús, drága szájnak

azt mondaná: szeptember és vasárnap.

Azt mondaná: én, s én azt mondanám: ő,

és szüntelenül csak ezt mondanám én,

és fiatal, szemérmes szerzetes,

csak festeném örök iniciálém.