Öreganyó.

Öreganyó.

Karszékben trónolsz,

s nagy barna, bámuló szemed

nehézkesen és furcsa fénnyel

reánk mered.

Redő-gyűrűs, fekete arcod

mindíg nyugodt, mindíg komor,

mint a halottak tiszta képe,

mint egy szobor.

Tipegve járkálunk körötted,

tűnik év évre, percre perc,

s te egyiptomi gráciával

csak integetsz.

Száraz bőrödből, kék eredből

a boldog ősz nyugalma száll.

Nem győz terajtad már az élet,

sem a halál.

Elébed állok, s néha mintha

az idő szárnya csapna rám.

Bámullak tágranyílt szemekkel,

öreganyám.