Finale

1

A néma őszi tájra nézek.

Ajkam lezárt és hallgatag.

A szürke égen pár madár száll,

rám ritkuló fák hajlanak.

Nem nézek hátra, ámde érzem,

mögöttem áll egy lányalak.

Ő is a ritka fákra bámul

s éppily merengő, hallgatag...

2

Ma újra felsír a szivemben

egy ősi, elfeledt rege,

oly egyszerű, oly tiszta hangú...

Vajon, vajon megérted-e?

Tavaszkor egy ifjú leányka

csokrot adott egy férfinek

- kék ibolyát, örök szerelmet -

aztán kevély lett és hideg.

3

Ó mennyi ábránd háborítja

e szép, e csöndes életet.

Tündérruhákba jönnek, aztán

ellengenek szivünk felett.

Egy szép mosoly, egy kézszorítás

illatlehellő fák alatt...

És vége lesz a bús regének,

egy sír, mi abból megmarad.