Egy leányról

Szelíd, okos lány volt. Kevélyen, árván

panasztalanul járkált mindenütt,

s a hófehér párnákon úgy feküdt,

mint Vénusz oltárán a gyenge bárány.

Hogy átkaroltam s ő hűsen mosolygva

szemembe nézett, haloványra vált

s virágtivornyában, gyönyörsikolyba

szelíden emlegette a halált.

És elzokogta csendesen szegényke,

min halt meg az ő gazdag vőlegénye

s ő is fehér, bús lett, mint egy halott.

Sírtunk... S a láz tüzében láttam ott

amint a szétdúlt, forró ágy felett

Mors s Ámor hallgatag fogott kezet.