SZEGÉNY, JÓ FIAIM

Hány tavaszon küldtem bárhonnan

Nektek a sok hitető verset,

A Jövőt prédikáltam nektek

S most a jelen be másként lobban,

Másként gondoltam, szebben, jobban.

Jaj, golyózáporba áztattátok

Üstökötöket és fejemet.

Fejem, fejem, bús felelős, te,

Miért adtál ifjaknak hiteket,

Mikor a világ csak hiteget

S én nem láttam, hogy a Föld por és rongy.

Drágáim, árváim, fiaim, Tik,

Kikkel, jaj, hogy most sem lehetek,

Hol jártok vén bolond fejemmel

S ama nagyszerű kegyelemmel,

Hogy a Halált ifjan éritek.

Drágáim, árváim, fiaim, Tik,

Az Élet csakugyan menekül?

Hol jártok, vagytok s kik - éltek - még?

Pesti Napló, 1917. augusztus 12.