PÁRIS MENEKÜL ELŐLEM

Inog minden s én botorkálón

Lépek a ködbe, hóba, fagyba

S valaki menekül előlem

S mintha néha visszakacagna.

Jaj, hiszen ez szent-maga Páris,

Mely most előlem kacagva fut, száll

S amit én kapkodva elérek:

Hideg zsivaj és fagyos utcák.

S a kacagás is egyre halkabb

És én egyre gyávábban lépek:

Előttem nagy sírok tárulnak,

Vörös ölűek, szörnyü mélyek.

Már lábaimnak nincs hol állni,

Már fejemet senki se fogja.

Már nem tudom, hogy melyik percben

Zuhanok le megtántorodva.

Páris, 1910. január vége

Vörös Lobogó, 1919. január 31.